4. rész Nagyot csalódtam bennetek

20:30

- És hová utazol? – fordult felém Payne.

- Utazunk – javítottam ki – a szüleimmel megyünk a nagyszüleimhez két hétre.

- Az, szép – bólogatott.

- Ja, az – bólogattam én is, de közben szörnyű érzés volt. Azt hittem, ez a nyaralás más lesz. Jobb. De kicsi naiv Felícia mikre nem mer gondolni…

- Minden rendben? – kereste a szemkontaktust James.

- Igen, miért?

- Eleanor, azaz Jane – rázta meg mosolyogva a fejét – azt kérdezte, hogy miért szerettél volna velünk enni – bökött a lány felé a fejével.

- Igen, kicsit furcsálltam. Vagyis először, azt hittem, hogy tudod kik, vagyunk, de aztán elbizonytalanodtam.

- Ez hosszú és igazából beszélgessetek csak. Én eleszek itt – néztem körbe.

- Hö? – nézett fel James, eddig a szájába tömte a kaját, végül nagy nehezen lenyelte – Mindenkit elneveztél kedvedre, az után meg kijelented, hogy ne is foglalkozzunk veled?

- Csak, hogy tudjalak valahogy hívni benneteket – kicsit rossz kifogás volt.

- Én viszont kíváncsi lennék arra, hogy miért vagy velünk. Persze csak, ha el szeretnéd mondani – dőlt hátra Harry – van időm, és szerintem nektek is – nézett körbe, mire mindenki helyeslően bólintott. Végül is. Szívességet tettek, mondjuk csak Jane, de, ha már itt vannak, akkor elmondom.

- Nem szerettem volna a családi kirándulásunkon a szüleim kollégáival vacsorázni, és mivel egyedül nem hinnem, hogy belementek volna, így azt mondtam, hogy valaki már elhívott – fogtam rövidre.

- És miért pont Eleanor? – tette fel a kérdést Louise.

- Mert a telefonhívás előtt megkérdezte hány óra. Viszonozta. Legalább is én ezt magyaráztam magamnak.

- Azta. Ha kölcsön kérek 1 fontot, a fizetésemet kell visszaadnom – nevetett Javadd.

- Tényleg nem vagy semmi. Ezek után félek bármit kérni – nézett rám rémülten Jane.

- Nyugi, nem vagyok ilyen. Zayn adok kölcsön 1 fontot, bár nem tudom, mikor fogsz Te az én pénzbeli segítségemre szorulni, de, ha még ismerni fogjuk egymást nyugodtan, szólj. Jane – fordultam az ijedt lány felé – bármikor megkérdezheted, hány óra van.

És akkor. Anyuék beléptek az étterembe. Apa, anya, egy nő és egy férfi, gondolom férj és feleség, mivel két lány jött utánuk. Egy velem egy korú és egy tíz év körüli kislány. Jaj, ne. Hirtelen elsápadtam. Nagyot kortyoltam az italomból.

- Minden rendben? – kérdezte Payne.

- Itt vannak a szüleim – hajtottam le a fejemet. Mindenki forgolódni kezdett.

- Kik azok? – hajolt hozzám James.

- Hatan vannak, nem sokára elhaladnak mellettünk – néztem még mindig az abroszt.

- Nem lesz olyan rossz – mondta, de szerintem a hangzavar miatt senki nem hallotta rajtam kívül.

- James! Azt mondták, hárman leszünk! Nekik a munka mindig fontosabb, mint én! Érted? Ez így soha nem jó! – törtem ki, de próbáltam halkan.

- Itt vagy egy hétig, addig mi is. Ha bármi bajod van, például egyedül vagy, vagy csak velünk szeretnél lenni, akkor gyere hozzánk. Látod milyen kedvesek a többiek – öntött belém egy kis lelket. Biztatóan megszorította a csuklómat.

Anyáék elhaladtak mellettünk, észre se vettek, viszont  a kisebb lány megállt mellettem.

- Téged már valahol láttalak – nézett rám.

- Szerintem valakivel összekeversz – és gyorsan visszafordultam az asztalhoz.

- Nora gyere! – fordult vissza a nővére.

- Megyek – sietett a testvéréhez.

- Szerintem nem voltak olyan rosszak – ivott az italába Louise.

- Úgy indultunk el, hogy hárman leszünk. Folyamatosan üzleti vacsorára mennek és utazgatnak – szinte már értelmetlenül kezdtem hadoválni.

- Nyugi Felícia. Most ne velük foglalkozz, hanem velünk – nézett mélyen a szemembe Harry.

- Jó – próbáltam megnyugodni.

A vacsora további része nagyon jól telt, a szüleimet elfelejtettem és a srácokkal mulattam. Annyi mindent megtudtam róluk, hogy attól féltem össze fogom keverni a sok kis kori emléküket. Mivel anyáék a hátam mögé ültek, így nem láttam őket csak, amikor mosdóba mentek. Annyira el voltak foglalva, hogy észre sem vették, hányszor mentek el a székem mellett.  A vacsi végé felé, az idősebb lány ment a mosdóba, majd, amikor visszajött nem nézett az orra elé és megbotlott a székem lábában. Szép, nagyot esett.  Gyorsan lehajoltam és segítettem felállni.

- Auu – fogta a térdét – nem tudtál volna vigyázni? – nézett szúrósan rám. Még, hogy én vigyázzak jobban? Ő esett el a szék lábában.

- Már megbocsáss, de te estél el a szék lábában – engedtem el a karját.

- Igen, mert nem húztad be eléggé. Most nézd, meg mit csináltál! – mutatott a térdére.

- Ja. Látom. Ott egy piros folt – mondtam unottan.

- Mit csinálsz Camila? – fordult hátra egy 40-es éveiben járó nő.

- Ez a lány kigáncsolt a székkel! – mutatott rám.

- Te nem csak figyelmetlen vagy, de még hazug is – tettem keresztbe a kezemet magam előtt.

- Mit mondtál?

- Lányok! Nyugalom! – jött közénk Payne.

- Te meg ki a fene vagy? – nézett rá lesajnálóan Camila.

- Felícia barátja és nem engedem, hogy a barátaimat sértegessék.

- Felícia?! – kapta fel a fejét anya meg apa – Te mit keresel itt?

- Együtt szálltunk fel erre a hajóra azzal a szándékkal, hogy együtt töltünk HÁRMASABN egy hetet. Emlékeztek? – kezdtem kiakadni.

- Ne szemtelenkedj! – jött az asztalhoz anyu.

- Kérdeztél valamit, én meg válaszoltam. De szólhatnál, a kollégádnak, hogy nevelje meg a lányát, kicsit neveletlen – mosolyogtam kedvesen.

- Ezt kikérem magamnak – idegeskedett tovább Camila.

- Na, jó, én ezt nem hallgatom tovább – léptem el az asztaltól.

Az étteremből már kiléptem, amikor anyu is utánam jött. Csak remélni tudtam, hogy nem rendez jelenetet.

- Ezt még is, hogy képzelted? – rántott vissza csuklómnál fogva.

- Mármint, hogy valaki megbotlott a székemben és rám akarta kenni az egészet? – kerekedett ki a szemem.

- Miért nem tudtál volna bocsánatot kérni?

- Szórakozol? Tudod, hogy nem vagyok olyan, aki a semmiért kér bocsánatot é inkább hálás lehetnél, hogy eljöttem és nem tanítottam jó modorra.

- Felícia…

- Nem anyu! Most lett elegem belőletek. Ma nem fogok a lakosztályban aludni!

- Ezt még is, hogy képzeled? Értem, hogy haragszol ránk, de aludnod csak kell valahol.

- Fogok is. De nem nálatok – hátat fordítottam és léptem kettőt, amikor visszanéztem – nagyot csalódtam bennetek.