3. rész Az új nevek

- Nem vacsoráznánk együtt? – kérdeztem félve és, ahogy kimondtam rögtön meg is bántam.

Először úgy tűnt, hogy nem is akar válaszolni és keresi a megfelelő pillanatot, hogy leléphessen a barátjával, de aztán válaszolt.

- Mára gondolsz?

- Igen. Tudom, nagy szívesség lenne meg minden, inkább lennél a barátoddal kettesben, mint egy idegennel vacsoráznál. De tudod mit? Inkább megyek, elég nagy hülyeség volt – kicsit ideges voltam, mégis csak egy idegentől kértem valamit. Magamra erőltettem egy mosolyt és elmentem.

17:54

A lakosztály felé vettem az irányt. A kulccsal kicsit babráltam, mire ki tudtam nyitni. Bezárni se volt könnyű. Kopogtak.

- Ahh, pont most? Alig tudtam bezárni – dühöngtem.

- Szia! – állt előttem a lány, de egyedül.

- Öhm, szia! – lepődtem meg.

- Szívesen látnánk a vacsoránál – kicsit ledöbbentem – persze, ha még mindig velünk szeretnél enni.

- Pe-persze – vigyorogtam.

- Rendben, akkor este nyolcra ide jövünk érted.

- Hú, az nagyon jó. Várlak titeket – vigyorogtam még mindig. Intett egyet és elment.

Szerencsére apuék már nem voltak itt, így nyugodtan tudtam készülődni. Felpróbáltam pár ruhát, de nem tudtam választani. 

Eszembe jutott az én jó barátnőm, Sorina. Elővettem a laptopomat és rögtön a Skype ikonra kattintottam. Szerencsére zöld pötty volt a neve mellett, így videó hívást kezdeményeztem. Pár másodperc múlva Sorina mosolygós fejét láttam.

- Sziaaaa! – kiabált a kamerába.

- Hali! – integettem mosolyogva.

- Már azt hittem elsüllyedt a hajó. Miért csak most hívtál? – szomorkodott.

- Sorina. Csak három órája vagyunk a hajón.

- Ez az. Azt hittem legalább két óránként írni fogsz…

- Bocsi, viszont segítened kell.

- Na, mesélj!

-  Szóval, apuék leszerveztek egy vacsorát, ahol kollégák is lesznek, ráadásul nekem ott kellene lennem – sóhajtottam.

- Oh, sajnálom – természetesen Sorina tudja az egészet, mindig Ő volt velem, amikor apuék üzleti úton voltak.

- Igen, de visszamondtam. Anyuék úgy tudják, hogy valakivel vacsorázni fogok.

- Jaj, ne Felícia. Még csak három órát töltöttél a hajón és rögtön ilyen kalamajkába keveredtél? – rázta a fejét.

- Nem ez az első. Még fel se szálltunk a hajóra, amikor szóvá tettem pár elénk tolakodó embernek, hogy a sor végére illik állni, nem az elejére.

- Eredmény?

- Beálltak a sor végére. Most viszont vacsizni megyek.

- De nem csak kitaláltad, hogy meghívtak? – értetlenkedett.

- Félig-meddig. A lényeg. Van egy lány és a barátja. Velük fogok enni.

- Ez elég izgalmasan hangzik, főleg úgy, hogy a részleteket nem igazán tudom – vakarta a fejét.

- Na, jó – néztem az órára, 18:25 – elmesélem az egészet.

Végül 19:04-kor néztem újra az órára. Addig kellett mesélnem és magyarázkodnom.

- Akkor segítenél? – fújtam ki a levegőt.

- Persze, miben?

- Nem tudom, melyik ruhát vegyem föl… - húztam a számat.

- A legjobb emberhez fordultál. Küld el a képeket a ruhákról. – villantott egy 100 wattos mosolyt.

- Küldöm.

- Hmm, nagyon jó. Szerintem az első legyen.

- Remek. Most viszont mennem kell. Nagyon szépen köszönöm a segítséged – mosolyogtam a kamerába.

- Nincs mit barátnőm. Holnap majd hívj – gyorsan kiléptem és siettem öltözni.

Gyorsan lezuhanyoztam és felvettem a kikészített ruhát. Eltettem a felesleget és leültem. Kopogtak.

- Szia! – mosolygott a lány. Csinos, hosszú, nyári ruhát viselt, hozzá illő kis táskával. A cipője ugyan az volt, mint délután – remélem nem baj, hogy korábban jöttünk – csak akkor vettem észre a barátját és a… barátait.

- Nem, nem baj – néztem az idegeneket.

- Gondoltam, addig bemutatkozhatnánk, hogy ne legyen nagy meglepetés.

- Ezt most nem teljesen értem – néztem rajtuk végig kényszerű mosollyal.

- Semmi gond, viszont bemehetnénk?

- Nyugodtan. Egyedül vagyok – tártam ki előttük az ajtót. 2 lány és 5 fiú jött be. Kicsit ismerősek voltak. Az alkatuk.

- Nem tudom emlékszel-e ránk, de mi voltunk a felszállásnál a tolakodók – nevetgélt a lány barátja. Ezen mit kell nevetni? Kijelentette, hogy kezdetben bunkók voltak.

- Áhh, értem – húztam el a számat.

- Szóval, nem tudom, mennyire ismersz, minket ezért szeretnénk itt bemutatkozni.

- Miután kétszer elmondtátok ugyan azt, meg is tennétek? – lehettem volna kedvesebb is miután én kértem tőlük, vagyis csak a lánytól szívességet, megmondjuk a barátjától.

- Persze – lett komolyabb a lány barátja – én Louis vagyok, Louis Tomlinson – nyújtott kezet.

- Felícia Forros – fogtam vele kezet.

- Ő meg a barátnőm Eleanor Calder – mutatott a lányra.

- Üdv – adott két puszit.

- Ők meg a barátaim – nézett feléjük.

- Heló, Zayn Malik – ölelt meg – Ő meg az én barátnőm, Perrie Edwards.

- Sziasztok, Felícia Forros – két-két puszi.

- Harry Styles – jött felém a göndör. Két puszi.

- Liam Payne – a mogyoró szemű. Két puszi.

- Niall James Horan – vigyorgott a szőke.

- Üdv James, Felícia Forros – két puszi.

- Niall. Niall-nak hívnak – pontosított.

- Meg James-nek, szóval nincs gond. Akkor mehetünk Eleanor? – néztem a lányra.

- Lenne még egy kérdésem, vagyis kérdésünk – nézett a fiúkra és Perrire. Fürkészve figyeltem – Szóval.. – még mindig a többieket és engem nézett – nem ismered a One Direction-t?

- De. A fiúk alkotják a bandát. És? – kicsit furcsállta a kijelentésemet.

- Semmi, csak az lenne kérésünk, hogy ne nagyon posztold majd Facebook-ra meg Twitterre. hogy velünk ettél.

 - Nem fogok posztolni sehova. Csak, mert jobban énekeltek, mint én vagy a barátnőm nem jelent semmit. Viszont, kinyerte meg a hazájában az országos versenyt történelemből? Én. Csak, mert a tanulást nem hirdetik úgy, mint a tehetségkutató versenyeket, lehetne normálisan viselkedni – meglepődtek? Nem. Szerintem leblokkoltak. Ha gépen néztük volna egymást biztos, azt hittem volna, hogy lefagyott a gép.

- Aszta. Ilyet még senki sem mondott – döbbent meg James, azaz Niall.

- Gondoltam – forgattam a szememet – és mielőtt még bunkó lennék veletek kijelentem, hogy én Eleanort kértem meg, hogy vacsorázzunk együtt. Mivel Louis a barátja vele se leszek tiszteletlen. Nagyon is köszönöm, hogy segítetek nekem, viszont ti srácok – néztem rájuk – kimondom a véleményemet, mert nem gondolom, hogy a hazugság jobb lenne az igazságnál.

- És én? – tette fel a kezét Louis – nekem hazudni fogsz? – mutatott magára.

- Természetesen nem. Megpróbálom neked szépen megfogalmazni, a hibákat.

- Akkor megnyugodtam – nevetgélt.

- És, ha te követsz el valami hibát? – nézett rajtam végig gyorsan többször is Liam.

- Akkor javítsatok ki Ti.  Nem félek a kritikától. Az csak épít.

- Briliáns – bólintott mosolyogva.

- Akkor mehetünk? – mutattam az ajtóra.

- Indulás – indult meg Eleanor. Utána Louis, majd Zayn Perrie-vel, aztán Harry, Őt meg Liam követte – mész? – kérdeztem James-t – be szeretném zárni az ajtót – lóbáltam előtte a kártyát.

- Ja, persze – ’tért’ magához. Kiment Ő is az ajtón. Gyors ajtócsukás után megindultunk az étterem felé.

A második emeleten és a harmadikon találhatók az éttermek. Mindegyik nagyon elegáns. Nagy csillárok, csili-vili díszítések. Néha már túlzásba viszik, giccsesek.

- Jó estét kívánok! Eleanor Calder néven foglaltam asztalt – állt meg a bejáratnál Eleanor – pincér pötyögött valamit a klaviatúrán, aztán felénk nézett.

- Kérem, kövessenek – elől ment. Szinte már azt hittem, kimegyünk az étteremből, de nagyon bent voltunk. Az ablak mellett egy hangulatos asztalt kaptunk – ez lenne az Önöké. Remélem, megfelel – mutatott az asztalra.

- Igen, köszönjük – bólintott Louis. Hm, nem Eleanor, hanem Louis.

Mindenki helyet foglalt. Kör alakú asztal volt. Én Niall és Liam mellé kerültem. Liam mellett volt Harry, mellette meg Zayn és Perrie, aztán Louis és Eleanor. A pincér hozta az étlapokat.

- Milyen italt hozhatok? – Vette elő a kis füzetét. Mindenki alkoholt kért, kivéve én. Sima limonádéval is beértem.

- Szóval kedves Felícia, a lakosztályban említetted, hogy országos versenyt nyertél – kezdte a beszélgetést James.

- Igen, James. Pontosan.

- Látom, nagyon tetszik a második nevem – vigyorgott.

- Szimpatikusabb a Niall-nál – vontam meg a vállam.

- Hé, Felícia. Nekem Javadd a másik nevem. Gondolod, hívhatsz úgy is – szólt közbe Zayn Malik.

- Köszönöm, hogy megenged – na, jó, kezdtem magamat viccesen érezni, de mivel Ők ebből semmit sem észleltek, tartottam magamat a ’komoly, megfontolt lány’ szerepéhez.

- Nekem William, de kérlek, hanyagold – monda Louis.

- Akkor minek mondtad? – vontam fel a szemöldökömet. Megvonta a vállát.

- És még egy James – tette fel a kezét Liam Payne – maradj csak az első nevemnél, akkor Niall-t hívhatod James-nek – mosolygott kedvesen.

- És te? – néztem a göndörre.

- Edward, de kérlek, ne nagyon hívj így – ivott az alkoholos italába.

- Neked mi a bajod a második neveddel? – kérdeztem kíváncsian.

- Valahogy nem tetszik. Ennyi.

- Rendben. Lányok nektek van második nevetek? – ejtettem meg egy halvány mosolyt.

- Nekem Louise – mosolygott Perrie – de senki nem szokott így hívni.

- Az zavarna, ha én igen?

- Hát, ha így szólsz utánam és nem fordulok meg, vagy nem kapom az adást, ne lepődj meg – bólintottam.

- Nekem Jane, de engem sem szoktak a második nevemen szólítani, de ha szeretnél nyugodtan, viszont kell egy kis idő, hogy megszokjam.

- Fantasztikus. Akkor elmondom, kit, hogy szeretnék szólítani. Louis, te maradsz, akkor Louis. Eleanor, te Jane leszel. Perrie, téged is a második neveden foglak hívni, Louise. Zayn, számomra Javadd leszel. Harry, te Harry. Liam, Niall miatt Liam, vagy Payne. Az zavar, ha vezetéknevedet mondom?

- Öhm nem – rázta a fejét.

- Jó, akkor Payne. Niall, te meg maradsz James. Remélem, mindenkinek tetszenek az új nevek és senkit nem zavar – mosolyogtam most már tisztán és nyíltan.